A sportról

Hegyikerékpár

20 éve még hülyének néztem azokat a biciklistákat, akik az erdei utakon tekertek, miközben én autóval mentem Szilvásváradra. Nem gondoltam, hogy egyszer én is köztük leszek, aztán amikor a súlyom teljesen elszállt, úgy alakult, hogy vettem egy biciklit. Némi rábeszélés után elkezdtem az erdőben bringázni vele. Eleinte azt hittem, a sport csimborasszója Almárba biciklivel menni, de volt egy önzetlen segítségem: egy régi ismerős sokat segített és rengeteg idejét áldozta rám. Felfejlődtem, és pár évig még a hegyimarathonokra is eljártam. Nem mondanám, hogy túl jól ment, de a céljaimat elértem, és jól éreztem magam vele.

Sajnos 2008-ban jött a válság, a vállalkozásom ezt nagyon megérezte, és kevés idő jutott a sportra. Akkortájt nem engedhettem meg magamnak, hogy késő délutántól sötétedésig az erdőben bringázzak, ezért abbahagytam, és helyette inkább futni kezdtem. Volt pár magamhoz képest jó eredményem, de ma már nem sokat biciklizem.

Futás

A futáshoz nem kellett sok idő, sokkal olcsóbb is volt, mint a kerékpár, és szinte a nulláról indultam vele. A stadionban próbálkoztam, de a sporttársak hamar kicsaltak az erdőbe, és soha nem mentem vissza a pályára. Igazuk volt: ha egyszer az erdőben futsz, nem akarsz többé a stadionban lenni. Sok barátság született a futások közben, bár leginkább egyedül szeretem csinálni; hamar kiérek a mobiltelefonon elérhető területekről, nem zavar senki, és ott össze tudom szedni magam. Szívesen járok versenyekre, összehoztam egy 1:46-os fémaratont, de kábé ennyi van bennem, sokkal hosszabb nem fog menni. Inkább a tömegsport jellegű kis versenyeket szeretem, a Tárkányi téli hegyifutó versenyek a nagy kedvencem. A futással jöttek a kapcsolódó sportok, a középhosszú túraversenyek, ahol az emelkedőket nem futom, csak a sík részeket és a lefeléket. A tájfutóversenyeken izgalmasak, bár arra ugye nehezebb gyakorolni, és hát az az igazság, hogy ezeken senki nem tévedt el annyit mint én.

Terepmotor

Közben rámköszönt a motor, és bár sokan azt gondolják, hogy az nem is igazi sport, de ez tévedés: mindennél fárasztóbb, mint amit valaha csináltam. Eleinte az utcai supermoto ment, nagyon szerettem a figurázást vele, de ezzel is úgy voltam, mint a stadionban futással: a terep volt az igazi. Az erdőben motorozni nagy élmény, kár, hogy alig lehet legálisan csinálni, és a futótársaim is legszívesebben bedugnák az ágat a küllők közé, amikor találkozunk. A természetjárók többsége gyűlöli az erdei motorozást, és sajnos nincs hivatalnok, aki vállalná, hogy kijelöljön erre egy területet. (Egy darabig próbálkoztam, de belefáradtam a zsákutcákba.) Ezért leginkább a krosszpályákra szorulunk, de szerencsére a hegyi maratonokra rendszerint elhívnak felvezetőnek, ekkor legálisan motorozhatunk a Bükkben. És mivel valamikor bciklivel indultam ezeken a versenyeken, ismerősek a helyzetek, tudok a versenyzők fejével gondolkodni.

Spartan Race

Ági fia mutatta meg a Spartan Race-t, sosem hallottam róla azelőtt. Elkezdett indulni ezeken, egy alkalommal elég lekezelő volt, úgyhogy titokban elkezdtem felkészülni a következőre, beneveztem, nem szóltam senkinek róla. A verseny reggelén beöltöztem én is, azóta ezekre készülök. Ez egy igazán jó műfaj, nem könnyű, de célt ad, tényleg csak ajánlani tudom. Próbáld ki, egy sprintre pár hónap alatt is fel lehet készülni, biztos vagyok benne, hogy nem fogod abbahagyni egy darabig!